"Fideszes ügyvédektől" tart Gyurcsány pártja
A Magyar Bíróképző Akadémia (MBA) honlapján megjelent továbbképzésről kérdezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
A Magyar Bíróképző Akadémia (MBA) honlapján megjelent továbbképzésről kérdezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
Ujhelyi István szerint a következő fél évben egy hihetetlen öldöklő csata folyik majd, hogy a szocialistákat kiiktassák a választási rendszerből. A szocialista politikus szerint kettős zsákutcában vagyunk.
Egyelőre valamivel több mint négyezren írtak alá szándéknyilatkozatot vagy töltöttek ki belépési nyilatkozatot a Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalícióba (DK), közülük 1300-1500-an korábban az MSZP tagjai voltak - írta a Népszabadság szerdán.
A Demokratikus Koalíció (DK) teljes szolidaritásáról biztosítja a Magyar Szocialista Pártot az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabállyal kapcsolatban, amely kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.
A párt dolgainak rendbe szedését várja el Harangozó Gábortól Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
A Demokratikus Koalíció azt javasolja, hogy a Fidesz parlamenti többségét kihasználva állítson új kormányt, amely visszavonja a jövő évi költségvetés tervezetét és megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal.
Gyurcsány nem tagadja, emberes kihívásnak tűnik egy új párt felépítése. A Facebookon arról ír, "tisztességes, erős, balközép pártot" építenek.
El kell érni, hogy a kabinet belássa: a gazdasági háború, melyet ő maga indított, totális vereséggel fenyegeti hazánkat, melyet csak gyors kormányátalakítással és teljes gazdasági fordulattal lehet megelőzni - jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke kedden, a párt tagtoborzó kampányának első állomásán, Jászberényben.
Antiszociálisnak, versenykorlátozónak tartja a tervezett plázastopot a Demokratikus Koalíció, és a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul miatta. A Gyurcsány-párt úgy véli, aggályos, hogy hírek szerint állami hitellel támogatnák a CBA áruházláncot.
Az MSZP megújítása Gyurcsányék kiválásával részben már megtörtént, mert ezzel olyan hiteltelenné vált politikusok távoztak a pártból, amelyek még az előző kormányokhoz kötődtek - vélte Botka László szegedi polgármester a Klubrádióban. Botka szerint az önkormányzati törvénynek három komoly eredménye lesz: romló közszolgáltatások, újabb adók, nehézkesebb ügyintézés.
Csak fél év elteltével alakíthat frakciót az MSZP-ből távozó és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló tíz képviselő, Gyurcsány Ferenc és társai addig függetlenként dolgozhatnak - döntött az Országgyűlés hétfő este.
Gyurcsány Ferenc nem tudja, miért vált elérhetetlenné hétfőn a Facebook-oldala, de estére már újra látogathatták azt az érdeklődők.
Fodor Csaba nagykanizsai önkormányzati képviselőt, a párt korábbi megyei alelnökét választotta új megyei elnöknek az MSZP Zalai Területi Szövetsége, miután az eddigi elnök, Baracskai József a Demokratikus Koalícióba távozott - közölte a párt hétfői zalaegerszegi sajtótájékoztatóján a szocialisták megyei ügyvezetője.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint ma Magyarországnak "bóvli kormánya és bóvli miniszterelnöke van", akik gazdasági tevékenységének hatására hamarosan az egész országot is leminősíthetik a "bóvli" kategóriába - jelentette ki Molnár Csaba hétfői sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció (DK) pontos elszámolást kér a Balsai-jelentés elkészítésének költségeiről; az ügyben írásbeli kérdéssel fordultak a miniszterelnökhöz.
Levélben búcsúzik az MSZP-től Gyurcsány Ferenc, aki a mai pártkongresszus résztvevőinek is címzett üzenetében azt írja, a többi kilépett egykori taggal együtt sajnálják, ha bármelyik MSZP-tagot megalapozatlanul kritizálták.
Debreczeni Józsefről közismert, hogy hosszú utat járt be, míg eljutott Gyurcsányig.
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint válságtünetek sora mutatja, hogy jelentősen megnőtt a magyar államcsőd kockázata, ezért a kormánynak készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Azt mondta, pártja ebben támogatná a kabinetet és erre kérné a többi demokratikus ellenzéki erőt is.
Gyurcsány Ferenc természetes folyamatnak tartja, hogy új pártok alakulnak a baloldalon, mert szerinte a kormánnyal szemben eddig létező két ellenzéki alternatíva, az MSZP és az LMP egyike sem volt képes magához vonzani a bizonytalan szavazókat, így "a politikai piacon elkezdődött a kínálatképzés".
Korábbi közlésüknek megfelelően az Országgyűlés döntését kérik a frakcióalakításukkal kapcsolatos alkotmányügyi bizottsági állásfoglalásról az MSZP-ből távozott és a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló képviselők, a parlamenti honlapon elérhető kérelmükben az állásfoglalás elutasítását kérve.